Még a 20. század elején is a térség a Duna menti árterekre jellemző vizenyős terület volt. A lápos, mocsaras területeket az elmúlt századokban több alkalommal is lecsapolták, hogy szántóterülethez jussanak.
Már a 18. század végén, több határában elkezdődtek a mederrendezések, de még a napjainkban is folyó vízrendezési munkálatok az ökológiai stabilitás értékét tovább csökkentik. Mederkotrások, műtárgyak beépítése, kőszórások a folyópartokon, a kisebb folyóvizek, a fennmaradt füzes-nyárasok felparcellázása, szántófölddé alakítása élőhelyeket szüntetnek meg.
